« Nosztalgiázós szószátyárság   Halogat »

Telefon a Holdra :)

ritarozi | 2009. nov. 24. 15:01

Űrhajóst játszottak. Olgi meg Dani. Az irányítópult egy kiszuperált billentyűzet, egy régi egér, meg a nemrégiben a szekrénybe száműzött telefonkészülék. Pár hete ugyanis lemondtuk a vezetékes telefonunkat. Szóval játszódtak, telefonoltak én meg a mosógépből rakodtam ki éppen.

– Anya, telefonálhatok a Holdra? – így Dani.

– Kinek kisfiam? Szerinted van ott valaki, aki felvehetné? (Már épp indultam volna csillagászati könyveket keresni neki, amikor félbeszakított.)

– Azt nem tudom. De itt ezen a gombon az van, hogy HOLD.

És akkor hangos koppanással leesett a tantusz. A röhögéstől pedig elejtettem a vizes törölközőket. Amikor elmagyaráztam Dánielnek, hogy mi ebben a vicces persze a többi gombot is át kellett vennünk. Ennek okán jutott eszembe, amiről már régen akartam írni. Mégpedig az alsós nyelvtanulás.

Nem teljes egészében értelmetlen, bár én inkább játékos szótanulásnak, angolul való mókázásnak nevezném, de ez mindegy is. Ami nem megy a fejembe, az az, hogy miért hagyjuk mi szülők, hogy ehhez súlyos ezresekért tankönyveket vásároltassanak velünk. (Mi pont nem fizettünk érte, mert nagycsalád vagyunk, de láttam az árát.) 

A gyerekek nagy része elsőben még magyarul sem olvas, nemhogy az ilyen szempontból még problematikusabb angol nyelven. Ígyhát a tankönyv tele van színezésre szánt képekkel. (A kifestőkönyvek jóval olcsóbbak.) Mondjuk abban se vagyok biztos, hogy miközben szinez a gyerkő angolul ismételgetné a színeket, de nem zárom ki. 

Szóval nem értem. (Csak nagyon-nagyon zárójelben írom ide, hogy én legszívesebben olyan iskolába adtam volna Danit, ahol csak felső tagozatban kezdenek idegen nyelvet tanulni, de olyan egyetlen egy van Egerben: egy katolius leánygimnázium. )

Még nincsenek kommentek


RSS a bejegyzés kommentjeihez
    A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.









    Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.