« Három kép   (Még) őszinte ember »

Üldözési mánia

ritarozi | 2010. jan. 27. 16:31

Lehet, hogy az van nekem. Mert 24 óra leforgása alatt két nem túl közeli ismerősöm is tárcsázta a telefonszámomat azzal, hogy nem akarok-e vele dolgozni. Illetve ezt csak az egyikük mondta, a másik azt mondta szuper új munkája van, és szeretné, ha én is ott dolgoznék, ahol ő.

Úgy egy éve volt egy törzsvásárlói piramisépítő hullám. Azt csípőből utasítottam vissza. Ez most valami egyébnek tűnik, de bosszant már a szervezési technika is. Én ilyet még a legtávolabbi ismerősömmel sem csinálnék.  Mert többnyire kiszedhetetlen a hívóból, hogy konkrétan mit is akar nekem ajánlani. Körülírnak, ködösítenek, általánosítanak, az meg nekem már messziről büdös.  Mondjuk az egyik elég rutintalan, mert a kulcsszavakból, amit említett azt hiszem kigugliztam a tuti ajánlatot. Nem linkelem ide, de amolyan telefonos csődítés a szuperjó munka. Kösz nem. Nyilván az a bajom, hogy a ködösítéstől eleve úgy érzem, hogy csőbe akarnak húzni, különben miért titkolóznának. Miért nem bíznak a józan ítélőképességemben, neadjisten abban, hogy képes vagyok interneten elérhető információkat elolvasni, a szöveget értelmezni, az alapján dönteni, kell-e ez nekem. Magyarul úgy érzem hülyének néznek és ettől rögtön gyanakvóvá leszek.

A másik telefonoló annyira rutinos volt, hogy a saját megnyugtatásomra meghallgatom, mert nála nem vagyok teljesen biztos, hogy hálózatot épít. Mindenesetre érdekes, hogy mind a két emberke nagyon örült annak, hogy gyesen vagyok. Vajon miért?

Vacak egy érzés ez, hogy már a beszélgetés negyedik másodpercében elkezdek az indítóokon gondolkodni, hogy egy percig sem hiszem el, hogy valóban emberbaráti szeretetből akarnak nekem munkát találni. Szomorú.

Amúgy másik szálon meg a firkászmunka hátterét nyomozom, a tulaj előéletét miegyéb. Óvatoskodom magyarul. Nem ismerek magamra. Lehet, hogy öregszem?

Eddig 3 komment érkezett


RSS a bejegyzés kommentjeihez
  1.   1. 2010. 01. 27. 19:47
      eszter szerint:

    Hú, én is nagyon szeretem az ilyen megkereséseket, már kénytelen voltam sablonszöveget gyártani ezekre az esetekre. A legjob mikor azzal kezdődik az ajánlat, hogy na most aztán alapvetően megváltozik az életed és ezentúl csupa-csupa jó dolog fog veled történni!! Á, hagyjuk!!


  2.   2. 2010. 01. 28. 9:14
      Gigi szerint:

    Az egyik ismerősöm az utóbbi néhány évben már a harmadik vagy negyedik ilyenbe fog bele, pedig érdekes módon még mindig pont olyan az anyagi helyzete, mint néhány éve volt. Nem tudom, miben hisz még mindig.


  3.   3. 2010. 01. 28. 11:25
      Altair szerint:

    Nagyon viccesek ezek. :o)

    De már azt az embert le kéne lőni, aki az alapkoncepciót kitalálta: Zaklassuk a barátainkat "tuti" ajánlatokkal!


Szólj hozzá

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.









Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.